Amikor már nem is számolod, hányszor kelsz fel. Csak érzed a testedben a fáradtságot, ahogy újra és újra felülsz az ágyban. A sötétben tapogatózva indulsz, félálomban ringatsz, simítasz, suttogsz. Fél óra, mire visszaalszik. Talán több. Mire visszafekszel, már tudod, hogy nem sok időd marad.
Aztán végre kialakul a ritmus – kelés, etetés, altatás, akár egy kis esti kikapcsolódás is belefér. Hirtelen megnyugvás önti el a családot: kiszámítható, stabil, kapaszkodó van. Hatalmas öröm. Mindenkit körülölel a biztonság. Pedig nehéz és hosszú idő volt, mire ez a rutin megszületett – mégis kitartottál érte.
Majd a tükör előtt állsz, fáradt szemekkel hunyorítasz, ujjaddal végigsimítod az arcodat – Ezen a héten sem volt időm magamra, pedig már szombat van.
Miért elképzelhetetlen mégis az a napi 10 perc magadra? Hogy foglalkozz a szépségeddel is, olyan módon ami tényleg csak 10 perc, ami visszahozná a feszességet, frissességet, ragyogásodat? Miért nehezebb ez, mint a gyerek rutinja? Talán, mert nem rólad van szó?
Gondold át, anyaként, nőként megérdemled ezt a 10 percet. De úgy tűnik, a tested ragaszkodik a feszült idegrendszerhez, az énképhez, ami azt súgja „később”.
Ugorj oda az időben, ahol kialakult a saját ritmusod mentén ugyanaz a mély nyugalom – amit a gyermek napi ritmusa éreztet -a tükörben látod az elégedett, eleven tekinteted, eleven bőröd, ami pulzál az élettől. Az érzékszerveid újra kiélesednek. Mert a te jólléted táplálja a családét – egy ragyogó anya mellett minden nap ünnep.